2010. szeptember 4., szombat

Pórustisztító tapasz házilag

Nem tudom hallottatok-e már a módszerről, én eleve boltit sem használtam (eddig?), bár ez a saját alulinformáltságom gyümölcse (konkrétan azt hittem, hogy a kb tíz évvel ezelőtti reklámos mizéria óta nincs ilyen termék), de ez annyira egyszerű, hogy muszáj volt kipróbálnom. Itt a videó, ami fellelkesített. Semmi más nem kell hozzá, mint zselatin és tej. Úgy gondoltam, amit megeszek talán az arcomra is felkenhetem, pláne, hogy lehúzom róla utána. Az tetszett meg benne, hogy nincs behatárolva a "tapasz" mérete, így más problémás területre is felvihető az orromon kívül.

Elmesélném a saját tapasztalataimat. Négyszer, nem is... azt az eget. Ötször próbálkoztam újraalkotni a videón látottakat. Ez úton üzenném a lánykának, hogy várja már meg míg a webkamerája fókuszál, mert ez így nem az igazi. Az első három próbálkozás halálra volt ítélve, eleve rossz alapanyaggal dolgoztam, ugyanis zselatin kell hozzá, én viszont tortazselét vettem. Csak a jó terméket tudatosítanám, ezzel működik a dolog:

A videótól eltérőn én azt tanácsolnám, hozzám hasonló lelkes próbálkozóknak, hogy ne evőkanállal mérjék (a csaj is csal, tele se szedi), bőven elég akár az egész arcra egy teáskanálnyi. Kicsivel több tej kell, mint amennyit zseléből mértünk, de az állag fontosabb, mint hűnek lenni a mennyiséghez: ha darává áll, ahogy a lány is mutatja, nekem minimális mikrózásra is eleve zselés lett, ezt elég problémás felvinni (ez volt a negyedik próba); ha kissé kásás, az ovis tejbegríznél azért sűrűbb sikerül, az jó, mert mikró után is folyós lesz. A mikró relatív, szerintem 10 mp sok, öt is elég volt.
Személy szerint egy gagyi szemhéjecsettel vittem fel, amit valamelyik 100 Ft-osban szereztem be, semmiképp se a legjobbat érdemes feláldozni, bár le lehet mosni utána (nagyjából).
Vékony rétegben kentem, hogy egyenletes legyen és jól száradjon, nehéz rétegvastagságokról beszélni, de ha nagyon vékonyan csinálod, nem jön le egyben, és nem is lesz annyira erős az anyaga, hogy bármit is kiszedjen a pórusokból, mondjuk ha egy felületet kétszer kensz át ilyen folyékony állapotban, az kb jó. Az ecsetet frissen érdemes elmosni meleg vízben, a tálat viszont száradás után, mert le lehet húzni róla a majszot.

Az eredmény: hámlasztani hámlaszt, az egyszer biztos... de nem ez volt a lényeg. Ki is szedi a koszt, de azért távolról sem egyenértékű egy kozmetikus által végzett arctisztítással. Nem tudom, a rendes tapasz mennyire hatékony, ha esetleg valamelyikőtöknek van tapasztalata, azt megköszönném, ha megosztaná, az egész téma ott vetődött fel, hogy a Balea-sat ajánlotta ismerősöm. Nekem mondjuk problémás a bőröm, és elég távol áll a tökéletestől, így nem reméltem, hogy ez 100%-os eredményt hoz, de akinek tényleg pár mitesszere van az orra tövénél és jól ki tudja tágítani a pórusait előtte, annak hatékonyabb és eredményesebb is lehet a művelet. Szerintem a házi gyötrésnél mindenképp jobb, kíméletesebb és tisztább ez a megoldás.

2 megjegyzés:

  1. Szia, ezt én is próbáltam :) Nekem nem igazán jött össze akármivel csináltam és büdös :D
    Egyébként én az essecenek a tapaszait használom, van orra meg áll-homlok részre is, nekem az bejött. Azért a kozmetikus jobb, de én lusta vok eljárni rendszeresen :D

    VálaszTörlés
  2. Meg fogom nézni az Essence-eset, mióta a Corvinban elérhető közelségben van Müller, van esély rá:D köszi a tippet:) Ezzel a zselatinnal nagyon lelkes voltam egy ideig, de már nincs időm pancsolni vele és kb egy elég erős hámlasztást jelent, nem tisztítja a pórusokat igazán.

    VálaszTörlés